Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál

2010.12.13
Kép A Magyar Tudományos Akadémia épületében található relief bemutatásához érdemes szólnunk a királyné és a „haza bölcse” kapcsolatáról.
„Erzsébet mélyen tisztelte Deák Ferencet, a haza bölcsét. Vele és Andrássy Gyulával vitte véghez élete egyetlen jelentős politikai tettét, az 1867-es kiegyezést. Deák fényképét imakönyvében mindig magánál tartotta. Külföldi útjairól Ferenc-napra rendszeresen írt neki üdvözlő telegramot vagy „anzikszot”.
1876 januárjában a királyné udvarhölgyét küldte Deákhoz: kérdezze meg, meglátogathatja-e öreg és nagy beteg barátját. Festetics Mária már csak arról hozhatott hírt, hogy a nemes lélek örökre lehunyta szemét.” [1]
 
A Vasárnapi Újság is beszámolt az eseményekről, köztük a királyné koszorújáról és a ravatalnál tett látogatásáról:
„A főváros e napon már külsőleg is teljesen gyászba volt borulva. Délelőtt kegyelettel szemlélte a hullámzó közönség a váczi utczai virágkereskedés kirakatában a pompás — babérlevelekből és fehér kaméliákból kötött — koszorút, melyet a királyné küldött Deák Ferencz ravatalára, s melynek fehér atlasz szalagjára e szavak voltak hímezve: „Deák Ferencznek Erzsébet királyné.A király által küldött hasonló koszorú az akadémia egyik termében volt délelőtt látható, s szalagjára szintén arany betűkkel van ráhímezve: „Deák Ferencznek Ferencz József király."
Kép E napnak feledhetlen eseményét azonban a királyné megjelenése képezte a nemzet nagy halottjának ravatalánál. Fönséges, mélyen megható jelenet volt az, midőn a nemzet legelső asszonya, mély gyászba öltözve lépett föl a ravatal emelvényére, könyezö szemekkel tekintve a nemzet legelső polgárának örökre meghidegült arczára, miközben udvarhölgye által segítve, ráhelyezé koszorúját a nagy halottra, s aztán áhítatos imába merült a koporsó végénél levő imazsámolyon. A jelenlevők szemei nem maradhattak meghatottság nélkül.” [2]
 
Erről a felejthetetlen eseményről a következő számban részletesen megemlékeztek:
„Erzsébet királyné Deák ravatalánál.
Még egy napig sem feküdt a nemzet nagy halottja a magyar tudományos akadémia gyásszal bevont oszlopcsarnokában elhelyezett ravatalán; még a gyászhír viszhangjának első megdöbbentő hatása alatt állott a nemzet az előre láthatott és mégis oly lesújtó csapás miatt; még ott álltak a magyar kormányférfiak és a törvényhozás küldöttsége a ravatal mellett, hogy a nagy halott végső útjára oly intézkedéseket tegyenek, hogy az az ország veszteségének és fájdalmának nagyságához méltó legyen: midőn jelenték ős Buda várából, hogy a trón is ki akarja venni részét abból a fájdalomból, melyhez neki is van joga.
  S a sirkápolnává alakított csarnokban, melynek falai, oszlopai, s a fülkében Deák Ferencz egykori barátjának Vörösmartynak álló szobra fekete posztóval vagy gyász - fátyollal voltak bevonva, óriás nagyságú viaszgyertyák halvány lángjai közt feküdt a nagy halott, a felismerhetetlenségig elváltozott arczczal, melyen a kiállott szenvedés oly szivszakgatólag beszélt a-nézőhöz néma beszédével. Köröskörül siket, mély, néma, halotti csend.
Egyszere megállt a csarnok előtt az udvari kocsi, melyből Rónay Jáczint püspök és társalkodónője Ferenczy Ida k. a. társaságában kiszállt a királyné, s félrevonatván előtte a fekete függöny, belépett a halottas házba.
Fekete szövetű, gyászöltözetben jött, mint e helyhez illik. Ott várt már reá az előre küldött koszorú, babérlevelek közt fehér kaméliák, hosszu széles fehér szalagokkal, melyekről arany betűkben ragyogott a felírás:
..Erzsébet királyné Deák Ferencznek."
A kevés jelenlevők félrevonultak. Ne zavarja senki, mikor a királyné a nemzet gyászában osztozik. A fejedelemasszony megfogta a koszorút, a hol csokorra volt kötve, csendesen felhaladt a ravatal három fokán, megállott a koporsó felett méla fájdalommal, s rátette a koszorút gyöngéden, kegyelettel oda, a hol egykor a nagy halottnak nagy szive dobogott.
KépAztán balra fordult az átlátszó szemfedővel borított halott arcza felé. A királyné alakja megrendült s látható volt a megindulás arczán.
Majd leszállva a lépcsőkről, leborult az imazsámolyra, mely a ravatal lábainál volt elhelyezve s csendes imába merült.
Megható jelenet volt ez, írja egy szemtanú. Magyarország királynéja az egyszerű polgár holtteste lábainál leborulva és imádkozva !
Perczekig maradt ott a királyné leborulva s imába merülve. Midőn eltávozott, kiolták a gyertyákat s a kaput bezárták.
A királyné koszorúja ott maradt a nagy halott kihűlt szive felett. Az egyetlen koszorú a Deák tetemén, maga a királyné tette oda.
S a történet könyvében föl leszen jegyezve, hogy ennek az árva nemzetnek is volt egy királynéja, a kinek sóhaja összevegyült a fájdalomban a kolduséval, a ki Magyarország legnagyobb fiát, a nemes lelkek hálaérzetével meggyászolta, őszintén, igazán.”[3]
 
Horánszky Nándor írásában találtam egy érdekes utalást, melyet a családi emlékezet őriz:
„Ma is köztudomású Erzsébet királyné rokonszenve, megbecsülése, tisztelete Deák Ferenc iránt, akinek halálakor nem tették ki a gyászlobogót a királyi várra. A családi emlékezet erről azt tudja, hogy Erzsébet sürgette a kitételt – hasztalanul. Végül udvarhölgyeivel óriási méretű fekete zászlót varrtak, amelyet Erzsébet ablakában helyeztek el, s az az épület aljáig ért. Gyásza jeléül Deák ravatalánál a királyné is elhelyezett egy örökzöld koszorút. A hagyomány szerint ennek egy ágát őrzik a Schwartzer-család leszármazottai mind a mai napig. A koszorúzás megkapó pillanatát örökíti meg Holló Barnabás a Magyar Tudományos Akadémia épülete előterében látható fehér márvány domborműve, amely azt a jelenetet idézi fel, ahogyan a királyné megkapó szomorúsággal áll a haza bölcsének ravatalánál.” [4]
 
Kép Ezt a jelenetet a korabeli sajtó is megörökítette, de talán az egyik legismertebb ábrázolás Zichy Mihály nevéhez fűződik:
„Zichy 1874. október végén Trefort minisztertől megbízást kap, hogy tízezer frankért tetszés szerinti tárgyú képet fessen az állami gyűjtemények számára. A művész az Auto da fé-t szánta a múzeumnak, de az Trefortnak nem kellett, hanem ahelyett annak a jelenetnek megfestését kéri, amikor Erzsébet királynő koszorút helyez Deák ravatalára.
»A motívum — írja anyjának Zichy — (1876. okt. 17.) nem oly kellemes, nem festői, sőt igen nehéz, mert igen kellemetlen a természetfölöttit, allegorikust a valósággal egyesítem anélkül, hogy nevetségessé ne váljunk. Ezen képnél, hol a királyné divatos ruhában a koporsónál zokogó Hunigária és a csillagkoszorút tartó Géniusszal ellentétben áll, könnyen groteszkhatást kelthetünk.-«
Zichy a megrendelt, nem kedvére való ravatal-témát annak mindén ünnepélyességével, szertartásos kívánalmával oldotta meg, de a képet végül is — Kossuth odafestett koszorúja miatt — nem fogadták el a hivatalos körök.” [5]
Kép „A történelmi hitelesség alapvető kritérium volt, ezért Zichy kedvéért, - aki Párizsban élt, és nem lehetett jelen az eseményen - a temetkezési vállalat újra felépítette a ravatalt a helyszínen. A festményen két allegórikus figurát ábrázolt: a haza sír Deák Ferenc teteme felett, miközben egy szárnyas géniusz csillagkoszorúval megkoronázza a királynét. A festmény rézkarc változata Párizsban készült, három különböző méretben. Több európai uralkodócsalád vásárolt belőle, és az eladásokból befolyó jövedelmet Zichy a Párizsi Magyar Egylet javára ajánlotta fel. Terve volt az is, hogy a hazai iskolákba eljuttassa a metszetet.” [6]
 
Kép A Zala községben található Zichy Múzeumban és honlapján is van egy vázlat, a híres Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című képhez:

„A magyar állam megrendelésére készítette, de sok gondja adódott, mert ráfestette azt a cipruságat, amit Kossuth Lajos küldött Deák sírjára. Az osztrákok viszont addig nem engedték kiállítani, amíg ezt az ágat le nem festette róla. Az eredeti kép a Nemzeti Galériában látható.”[7]

 

 

 

Gábel Gyula könyvében találunk egy írást Polgár Géza tollából.

„Erzsébet királyné Deák Ferencz ravatalánál
írta: Polgár Géza (Zichy Mihály festményéhez.)
Ott fekszik a halott „tekintetes ur˝ némán, mozdulatlanul és koporsója mellett ott áll a fejedelemasszonyok legnemesebbje, a magyar nemzet védőangyala, a jóságos királyasszony és hullatja könyeit, hullatja szüntelen, szakadatlan azokat a drága gyöngyöket, azokat az áldott könycseppeket, amelyek e haza bölcsének poraira hullanak, és megkoszoruzza áldott, jóságos kezeivel azt a rombadőlt kolosszust.
Ez volt akkor, a valóság képe.
Maga a valóság nehéz megpróbáltatás, kínos fájdalom volt, amely a nemzetnek, szomoruságot okozott.
És a megpróbáltatás e nehéz napjaiban vigasz lopózott a magyar nemzet hü fiainak szivébe, mert a koronás fejedelemasszony megosztotta bánatát nemzetével.
S lehetette-e sajgó sebeken nemesebb gyógyír annál a tudatnál, hogy a királynők legnebesebbike leszállott a biboros trón magasságából az „egyszerű polgárhoz”, hogy őt és benne a magyar nemzetet kitüntesse, hogy hullassa forró könnyeit, melyeknek ragyogása bátorságot, bizalmat, büszkeséget, boldogságot lopott a magyarok szivébe; hogy imájába foglalja, imában könyörögjön, mint közbenjáró, a magyarok Istene előtt a magyarok jóvoltáért. –Hol lett volna akkor helye a csüggedésnek, ha részvétre gerjedt a legnemesebb fejedelemasszony szive, hogy megvigasztalja vele hüséges magyar népét?!
Az 1856. év január havának 31-én tötént ez a nagyjelenet, amelynek a képe eltörölhetetlenül bevésődött mindenek szivébe és im átplántálódott a késő utókorra, hogy áldást szórhasson mindenki a magyarok nagyasszonyának dicső emlékére.
A királyasszony kezeibe vette az előre odaküldött és az ő kedves virágaiból, - fehér kaméliákból - font pompás koszorut, rálépett a ravatal lépcsőjére és udvarhölgye, Festetich Mária grófnő segedelmével gyöngéden elhelyezte koszoruját a nagy halotton.
Néhány perczig szemlélte a haza bölcse hült tetemét, nemes arczvonásait; szemeiben az igaz fájdalom könyei peregtek, azután leszállott és áhitatos imába merült.
Ez mind valóság, bár tündérmesének tetszik.
Ilyen volt a királyasszony bánatos képe.
A gyászoló, a fájdalomtól megtört Szent Erzsébeté!
Az elköltözött nagy szellem nemes porait a koronás fejedelemaszony könyei nedvesitették.
A mi védőangyalunk megsiratta Deák Ferenczt, ami az ő ezernyi fenkölt, nemes tettei közül csak egy, de összekapcsolta vele önmagát nemzete hű fiaival elválaszthatatlanul örök időkre.” [8]
 
Kép A Csíki Székely Múzeumban 2010. májusában bemutatott Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik – Remekművek a 19. századi magyar festészetből című kiállításon Basics Beatrix művészettörténész, a történeti múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás kurátora kiemelte Zichy művét is.
Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című képéhez készült vázlatát Basics Beatrix sokkal jobbnak tartja, mint a nagyméretű képet – és hozzáteszi, időnként elő szokott fordulni ilyen. „Zichy víziószerű képet alkotott, amely nagyon jól illett az éppen kialakulófélben levő Erzsébet-kultuszba. Amikor ezt a képet előástuk a raktárból, a restaurátor azt mondta: ez a magyar Morot. A francia szimbolizmus látomásszerű festészete mutatkozik meg a képen” - magyarázza. [9]
 
Kép A magyarokat mélyen megható gesztust örökítette meg Holló Barnabás reliefje.
Ezt a márvány domborművet 1914. november 19-én az akadémia előcsarnokának falában helyezték el. Az 1950-es években eltávolították, s egy hátsó folyosón, letakarva várt sorsára. 1985-ben a gödöllői múzeumba mentette Polónyi Péter igazgató. 1992-ben került vissza eredeti helyére. [1]

 

 

 

A Akadémia honlapján is bemutatják ezt az alkotást:

„A téri főkapun keresztül a magas lábazatokra állított oszloppárokkal három hajóra osztott, keresztboltozatos előcsarnokba jutunk. Ez az épület reprezentatív fogadótere, sokszor volt helyszíne jelentős eseményeknek, s többnyire itt ravatalozták fel az Akadémia elhunyt tagjait. Deák Ferenc ravatalánál Erzsébet királyné is lerótta tiszteletét, s az ő halála után ezt az eseményt az Akadémia tiszteletadásul megörökítette: a márvány domborművet szintén Holló Barnabás készítette, s 1914-ben helyezték el az előcsarnok keleti falán. Az intim hatású dombormű gondolati tartalma azonban nagyon messze került az utcai dombormű által megidézett reformkori szellemiségtől, hiszen itt a kiegyezés idillikus apoteózisát látjuk magunk előtt.” [10]

Erzsébet királyné koszorúja később megjelent a Deák-mauzóleum síremlékén is:

"Stróbl a Gerster-féle terv neoreneszánsz stílusához és jellegéhez formailag igazodva, a kora reneszánsz pápasírok sémáját követve, fekve ábrázolta az elhunytat. Nem emlékművet, hanem valódi síremléket alkotott. A szürkésfekete márványtalapzaton álló fehér márvány szarkofágon fekszik a „haza bölcse”, lepellel letakarva. Fejénél a Dicsőség géniusza ül (a korabeli szimbólumrendszer fontos kelléke) fiatal nő alakjában. Baljával a leplet húzza el a halott fejéről, jobbjában pálmaágat tart. Az első monumentális megbízását teljesítő szobrásznak sikerült a barokkosan mozgalmas, könnyed Géniusz-figurával a főalakra irányítani a figyelmet. Stróbl ezzel a 19. századi magyar szobrászat egyik remekét alkotja meg. A szarkofág talapzatán, Deák lábánál, Erzsébet királyné legendás koszorújának bronzmása látható. E márvány síremlék 1945-ben megsemmisült, helyén jelenleg egyszerű kőkoporsó áll." [11]

 E témát ragadták meg szintén  művészek a második budapesti szoborpályázat egyik pályaművén:

Kép„Margó-Popper szobrászok, Scheer és Fischerműépítők közös munkáján a szobrászati és építészeti rész szerencsés harmóniában egyesül. A művészek csonka piramis alakú kőtömbre helyezik a királyné ülő szobrát. A szoborban, mely a fájdalomtól mélyen sújtott királynét örökíti meg, szépség és méltóság nyer kifejezést. A talapzaton elől magas dombormű-csoport tűnik föl, mely a megboldogult királyné életét jelképezi: a csoport elején a grácziák rózsák közt vezetik az életbe belépő fiatal leányt, feljebb a fiatal hölgy egy férfi kezébe teszi le élete sorsát; majd —- az élet delén — a nő erényei: az anyai szeretet és jóság vannak jelképezve. Lejebb a szenvedései, végűi a fia halálán kesergő anya fájdalma. A szobor hátsó részén a királyné politikai szereplése, a korona kibékülése a nemzettel, a koronázás és Deák ravatala. A talapzaton körös-körül húzódik e fölirás: «Élete útja rózsákkal és tövisekkel volt tele. A rózsákat szétosztotta, a tövisein elvérzett. Szivéből hajtott ki a béke termő olajága. Könnyeket könnyeivel szárított föl».” [12]
 
Borovi Dániel: Erzsébet királyné magyarországi posztumusz portréi, 1898-1916 című tanulmányában a gödöllői szoborhoz kapcsolódva utal egy kiállítási anyagban megjelent domborműre is:
„Róna a szobor talapzatára eredetileg állítólag a királyné életének eseményeit megörökítő domborműveket is tervezett, ezek azonban nem valósultak meg. A tervezett témák: Erzsébet Deák Ferenc ravatalánál, Erzsébet megkoronázása, A millenniumi hódolat, Erzsébet királyné Korfun. A reliefek vázlatai: Magántulajdon, kiállítva: Elisabeth, Königin von Ungarn: Erzsébet, a magyarok királynéja, (Kiállítási katalógus) Museum Österreichischer Kultur, Eisenstadt; Wien-Köln-Weimar, 1991, Kat. sz. 177. Róna emlékirataiban, bár részletesen ismerteti a szobor keletkezéstörténetét, ilyeneket nem említ. Elképzelhető, hogy az Eisenstadtban kiállított relieftervek inkább a budapesti pályázatok valamelyikével hozhatóak kapcsolatba.” [13]
 
Kép A téma egy egészen más feldolgozását találjuk a Győrben, 2009. áprilisában megrendezett XIII. Nemzetközi Babakiállításán, ahol Rónai Kati: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című munkáját II. díjjal jutalmazták.
 

 

 

 

És végezetül egy utalás szülőfalumban elsőként felállított Erzsébet királyné szoborhoz kapcsolódóan:

  A Zala megyeiek úgy Képtartották, mivel Erzsébet királyné annak idején elsőként fejezte ki részvétét a megye nagy szülöttjének, Deák Ferencnek a ravatalánál, ezért méltó, ha a szeretett királyné az első emlékművet éppen Zala megyétől kapja. Ezt sikerült a nyirádiaknak megvalósítani.[14]

 

 

 

Felhasznált irodalom:

[1] Szabó Margit: Sisi képeskönyve. Aquncum Kiadó, 2007.
[2] Vasárnapi Újság 1876. 6.sz. 89.p.
[3] Vasárnapi Újság 1876. 7.sz. 102.p.
[4] Horánszky Nándor: Emlékképek Erzsébet királyné tiszteletéről. In: Magyar Nemzet2000. november 18.
[5] Bényi László: A zalai Zichy Mihály Emlékmúzeum. Rippl-Rónai Múzeum. Kaposvár, 1967. 37.p. Somogyi Múzeum füzetei 11.
[6]http://www.amilapunk.hu/eozin/jartamban/volt%20egyszer%20egy%20kiallitas/zichybp1/zichybp1.html
[7] http://www.zalafalu.hu/?page=23
[8] Gábel Gyula-Dániel Ernőné: Erzsébet királyasszony emlékének. Globus Nyomdai Műintézet, 1905. 147-148.p
[9] http://multikult.transindex.ro/?cikk=11444
[10] http://mta.hu/cikkek/a-szekhaz-102661
[11] http://www.tankonyvtar.hu/historia-1984-03/historia-1984-03
[12] Vasárnapi Újság 1903. 25.sz. 402.p.
[13] http://www.kiralyikastely.hu/erzsebet/index.php?mid=45
[14] Németh Andrásné Farkas Gabriella: Magyarország első Erzsébet szobra Nyirádon Nyirád, 2002.
 

A mappában található képek előnézete Budapest- MTA- Magyarország