Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A királyné szobra Ősi községben

2010.08.02

Találtam egy új szobrot! -örültem meg, mikor a Veszprém Megyei Napló honlapján nézelődtem. Már ösztönösen írom be egy-egy keresőbe a királyné nevét, beceneveit, hátha valami újra bukkanok. Most is így történt: 2007 óta a Veszprém megyei Ősi községben is áll egy Erzsébet királyné szobor.

Kép Elhelyezkedés: Ősi, Sissi-liget
Térkép    (a községre mutat)
Szobrász
Felállítva: 2007. november 17.

„Minden közösség, így az Ősiben élő emberek is megteremtették a saját legendájukat, ami nálunk Erzsébet királynéhoz kötődik. Az emlékezet szerint a XIX. század második felében járt a településen az akkor épülő Nádor-csatornával kapcsolatos ünnepségen.
Az is bizonyos, hogy a királyné 1898-as halálát követően Darányi Ignác akkor földművelésügyi miniszter három millió emlékfát ültetett el Magyarország falvaiban, s ezek közül három még ma is itt áll Ősi határában, mintegy körülölelve a 2007-ben átadott mellszobrot.” – mondta Kerekes Anna, a község polgármestere.
Hagyományőrzés céljából minden év novemberében Erzsébet királyné névünnepén (november 19-én) irodalmi műsorral és bécsi teadélutánnal emlékeznek Erzsébet királynéra.
A Sissi liget a falu várpalotai falukapujánál helyezkedik el. Itt ültették halálának emlékére, Darányi Iván Földművelésügyi Miniszter jóvoltából az 5 db vadgesztenyefát, amelyből 3 épségben meg van. Kép
A falu ezeréves ünnepén 2009-ban a program részeként 3 gesztenyefát ültettek és koszorút helyeztek el az emlékligetben. Az eseményre Schermann Mariannát, a királyné vér szerinti leszármazottját is meghívták a helyiek. A pénteki nap folyamán Simon M. Veronika festőművésztől a királyné portréját is átvehette Kerekes Anna polgármester.
 
Forrás:
Kerekes Anna polgármester levele

http://www.naplo-online.hu/fooldal/20081122_orzik

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Ősi - Magyarosrszág