Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A második pályázat eredménye

2011.02.19

A Vasárnapi Újság és a Művészet cikkeit olvashatjuk.

 

AZ ERZSÉBET EMLÉKSZOBOR PÁLYATERVEI.

 
Az EZSÉBET királyné emlékszobrára hirdetett második pályázat sorsa fölött e hét első napján döntött a külföldi és hazai szakértőkből alakított biráló bizottság. A döntés most sem vezetett végleges eredményre. A bizottság ugyanis megbízást egyik művésznek sem adott, hanem a beküldött pályatervek közül nyolcz olyan művet választott ki, melyek érdemesek a jutalmazásra. E művek között is különbséget tett és négyet az első, négyet a második csoportba osztott. Az első osoportba sorozott pályatervek hat-hatezer, s a második csoportba helyezett művek négy-négyezer korona jutalmat kaptak. Egyszersmind elhatározta a bizottság, hogy új, szűkebb körű pályázatot hirdet s az új pályázatban való részvételre a mostani pályázók közül, megfelelő kárpótlási összeg biztosításával, azokat hívja föl, a kiknek pályaműveiben méltánylandó művészi hivatottság mellett oly alapeszme érvényesül, mely fejlesztésre alkalmas és kivitel esetén abszolút becsű műalkotást eredményezhet.
Az első csoportba sorozta a bizottság Zala György, Teles Ede, Margó-Popper és Mátrai szobrászokat, a másodikba Fadrusz János, Róna József, Damkó József és Maróthi Rintel Géza szobrászokat, a kiknek a pályatervei most köz-szemlére vannak állítva, a városligeti műcsarnok termeiben, azokkal a pályaművekkel együtt, a melyeket a jutalmak kiosztásánál nem vett tekintetbe a bizottság.
A budapesti közönség rendkívül érdeklődik az Erzsébet-emlék sorsa iránt és nagy számmal látogatja a kiállítást; hasonló érdeklődést tanúsítanak a művészek és műértők is, a kik a pályázat művészi értékét és eredményét latolgatják.
Az első körültekintésnél szembeötlik a pályázat eredendő nagy hibája, a mi nem más, mint hogy a szoborra rengeteg összeg, két millió korona gyűlt össze s a pályázók a szoboremelést összekapcsolták a városrendezéssel, a Szent György-tér és a budai vároldal olyan építészeti kiképzésével, hogy a Duna túlsó partjáról a pestiek is gyönyörködhessenek benne. A legtöbben mentől monumentálisabb jellegre törekedtek és azt a gondolatot valósították meg, hogy a szobor ne csak a budavári Szent György tér számára készüljön, hanem az egész főváros számára. A szobrászok ezért társultak építő művészekkel és ez az oka, hogy a legtöbb pályaterven messze kimagasló és nagy kiterjedésű építkezések veszik körül a szobrot. Sokan tetszetősnek találják azt az ötletet, hogy a lánczhíddal szemközt a budai hegyoldalra széles lépcsőzet vezessen föl, ez vigyen a királyné szobrához, a királyi palota előtti térségre. A pályaművek egynémelyikén épen e felfogás következtében az építészeti rész uralkodik és a szobrászművészeinek némileg alárendelt szerep jut. Egyik-másik meg mauzoleum-szerű jellegével inkább illenék a temetőbe, mint arra a térre, a hova szánva van.
Mindazonáltal a pályázat magas művészi színvonalon áll. Szobrászaink és műépítőink tehetségük legjavát vitték küzdelembe és ha a megbízás még nem volt is kiadható, alapos a remény, hogy a legközelebbi új pályázat már teljes sikerre fog vezetni. Nem lehet elvitatni, hogy mindenik pályamunka művészi felfogásról, tehetségről ós nemesebb irányú törekvésről tanúskodik, a mit a külföldi hírneves szakértők a jury ülésezései folyamán ismételten hangsúlyoztak.
Zala György szobrász, a ki Bálint Zoltán és Jámbor Lajos műépítőkkel pályázott, egy modern akropolist állít az alagút fölé, a budai vár fokára. Félkör alakú, kettős oszlopsor közepén a Madonna dombormíve alatt áll a trónus, a melyről a királyné fenséges tartással száll le a lépcsőkön hódoló népéhez. Hermelin palástjából kibontakozva, magyar öltözetben áll előttünk. Karcsú, magas termetéhez igazán szobrászilag simul a ruha. Alakján és arczán végtelen jóság és szerető odaadás tükröződik. A királyné életének legszebb idejében, a hetvenes évekből való arczkép után van megörökítve. Jobbról és balról majdnem oltárs/erű falépítésben, széles szerkezetben készült csoportok a nemzet hódolatát viszik a királyi asszony elé. E csoportokban a nemzet fájdalmát, reménységét és szeretetét kívánta kifejezni a művész. Az egész nemzetet, apraját-nagyját képviselik e csoportok s az alakok nemzeti viseletükben vannak föltűntetve. A királyné alakja karrarai márványból készülne, a két csoportozat pedig bronzból. Hátúi egy dombormű a királyné megkoronázását tűnteti fel. Alatta sziklaszerű üregben a kőbe faragott Pietá ül, jelképéül a legnagyobb szenvedésnek. A közepén álló két pilon ormán a béke géniusza áll, kezében olajágat tartva.
Telcs Ede szobrász, a ki Tőry Emil műépítővel pályázott, szintén hatalmas arkhitektura keretébe illesztette a szobrot. A tervezet szerint az alagút tengelyvonalában, két oldalt arányos elrendezéssel, a hegyoldalon három erkély épülne. A felső erkélyről két lépcsőzet indul ki, az egyik közvetlenül az emlékmű alá, a másik pedig annak két oldala mellett a Szent György térre vezet föl. Az emlékmű két részből áll, a lépcsős terraszokból, melyek által az építmény a Szent György-tér talajszinéből kiemelkedik és a tulajdonképeni emlékmű testéből, mely a terraszos alépítményen nyugszik. Az emlékmű közepén négyes oszlop alatt magas talapzatra helyezett trónuson ül a királynénak művészi szempontból megkapó fejedelmi alakja. Arczczal a tér felé fordul és tekintete messze elmereng. A szobor két oldalán domborműből kiindulva és csoportokká alakulva a hódoló nép tolong. Köztük vannak gróf Andrássy Gyula és Deák Ferencz alakjai. A hátulsó részen kápolna-szerű kiképzés van, a melyben a «Mater dolorosa» alakja látható. A díszítések magyar ízlésben készültek, részben az Attila kincseiből vett motívumokkal. A királyné alakjához a művész két szépen mintázott tervet készített.
Mátrai Lajos Gy. és ifjabb Mátrai Lajos szobrászok Hikisch Rezső építővel pályáztak. Emlékművöket a Szent György-tér szélére, a várbástya fokára tervezték. A helynek természetéhez alkalmazkodva ós szem előtt tartva azt a körülményt, hogy a pesti oldalról nézve csupán a nagy tömeggel lehet hatást kelteni, az emlékmű monumentális kiképzésére törekedtek. A bástyafokra kétfelől nyitott árkádokat terveztek, a melyek a nagy emlékcsarnokba, mint az emlékmű uralkodó részébe és középpontjába torkollanak. Az emlékcsarnoknak a tér felé néző része fülkeszerű kiképzésű, a hatalmas bolthajtás alatt van elhelyezve a királyasszony trónon ülő szobra, virággal és pálmaággal járulnak eléje kétfelől a magyar nők. Belől dombormű tünteti föl a királyné megkoronázását. A kupolacsarnok két főpillérén egy-egy csoport van, az egyik a hazához való hűséget, a másik a koronához való ragaszkodást jelképezi. Az emlékmű előtt lépcsőzetes terrasz vonul el, a melynek két szögletéből egy-egy szoborcsoportozat emelkedik ki. Az egyik a történelmet, a másik a legendát ábrázolja jelképes alakban.
Margó-Popper szobrászok, Scheer és Fischer műépítők közös munkáján a szobrászati és építészeti rész szerencsés harmóniában egyesül. A művészek csonka piramis alakú kőtömbre helyezik a királyné ülő szobrát. A szoborban, mely a fájdalomtól mélyen sújtott királynét örökíti meg, szépség és méltóság nyer kifejezést. A talapzaton elől magas dombormű-csoport tűnik föl, mely a megboldogult királyné életét jelképezi: a csoport elején a grácziák rózsák közt vezetik az életbe belépő fiatal leányt, feljebb a fiatal hölgy egy férfi kezébe teszi le élete sorsát; majd —- az élet delén — a nő erényei: az anyai szeretet és jóság vannak jelképezve. Lejebb a szenvedései, végűi a fia halálán kesergő anya fájdalma. A szobor hátsó részén a királyné politikai szereplése, a korona kibékülése a nemzettel, a koronázás és Deák ravatala. A talapzaton körös-körül húzódik e fölirás: «Élete útja rózsákkal és tövisekkel volt tele. A rózsákat szétosztotta, a tövisein elvérzett. Szivéből hajtott ki a béke termő olajága. Könnyeket könnyeivel szárított föl». A művészi ihlettel megoldott pályamű ellen a hivatalos bírálat azt a kifogást emelte, hogy egészben véve síremlékre emlékeztet és nem igen lehetne magán a téren megfelelően elhelyezni.
Fadrusz János szobrász, a ki Korb és Girgl műépítőkkel készítette pályatervét, hatalmas építészeti háttérrel igyekezett megoldani feladatát. A renaissance stílű építmény közepén, mozaik képen ékes trónon látható Magyarország védasszonya, Szűz Mária. A királyné mesterileg megalkotott ülő alakja az előtérben van elhelyezve, mögötte két oldalt a magyar szentek csoportjai állnak, köztük Szent Gellért, Szent István, Szent László és Szent Imre. E csoportokat két-két angyal teszi teljessé, egyik állva, másik térdelve és virágokat hintve, így környezik Erzsébet királynét, megható ünnepélyességgel. A jury szerencsés gondolatnak tartja, hogy e művészek az ormot hatalmas arkhitekturával szándékoznak koronázni, viszont pedig a főalaknak intim helyet kivannak nyerni a hegy lejtőjén.
Róna József szobrász művéhez Leitersdorfer Béla műépítő készítette az építészeti részt, melynek közepén nagy pilon áll s ebből két márvány oszlopsor ágazik ki. Az emlékmű közepén trónszók előtt áll a királyné, körülötte domborműben ós csoportokban a hódoló nép. A trón mellett látható a szépség és béke allegóriája, hátul pedig az ármány felett diadalmaskodó Hungária. A trón mögött párkák láthatók. A biráló-bizottság ítélete az egyes mellékcsoportok szobrászati becsét emelte ki.
Maróthi-Rintel Géza szobrász köralakú négyes rendszerű oszlopcsarnok közepére baldakhint állít, melyet töviskoszorúba fejlődő oszlopok tartanak. A trón előtt álló királyné alakját egy angyal rózsákkal övezi körül. Az emlékmű hátulsó részén allegorikus dombormű van a Pietá szobros oltárával. Igen szép rajta a Jóságnak kőfalat repesztő szimbóluma, melylyel a művész Berzsenyinek «A derék a sírból kitör és eget kér» versét allegorizálja. A nemes egyszerűséggel föllépő mű komoly törekvésre és finom érzékre vall.
Damkó József szobrász, továbbá Papp Gyula és Szabolcs Ferencz műépítők emlékművöket a Láncz-hid és alagút tengelyébe tervezik. Az emlékmű közepén a királyné oszlopos fülkében ülve fogadja a nép hódolatát. Egyik csoportban hazai történelmünk kimagasló nőalakjait ábrázolta a művész, közepén Hungária hatalmas alakjával. A jury dicsérettel emelte ki e munkának világos elrendezésű alaprajzát.
A Műcsarnok termeiben ki vannak állítva azok a pályatervek is, melyeket a biráló-bizottság a jutalmak kiosztásánál egy és más okból tekintetbe nem vett. Tagadhatatlan azonban, hogy ezek között is vannak figyelemre méltó tervek, így a Füredi Bikhárd és Verő László szobrászok monumentális jellegű emlékművei. Egy műkedvelő szobrász is pályázott: dr. Hőgyes Ferencz, az ismert fővárosi gyermekorvos, a ki egy szikla fokán diadalmenetben tünteti föl a királynét.
A mi a második pályázat eredményét illeti: kétségtelenül megvan ennek az a haszna, hogy tisztázta a helyzetet és az irányt, a melyen a kiírandó harmadik s remélhetőleg utolsó pályázatnak haladnia kell. A magyar művészek hivatottságuknak is fényes tanújelét adták s bizton remélhetjük, hogy dicsőült királynénk emlékét a magyar nemzethez és a királynéhoz méltó emlék fogja hirdetni az ország fővárosában.
Dr. Kovács Dénes.
Forrás: Vasárnapi Újság 1903. 25.sz. 401-402.p.
 
AZ ERZSÉBET-EMLÉKMŰ MÁSODIK PÁLYÁZATA annyiban meddő volt, amennyiben a bírálóbizottság a beküldött művek sorában nem talált abszolút műbecsű és kivitelre alkalmas művet. Javasolta azonban, hogy szűkebb pályázat rendeltessék el, amelyben részt vegyenek a mostani pályázók közül megfelelő kárpótlási összeg biztosításával azok, akiknek pályaműveiben méltánylandó művészi kvalifikáció mellett, oly egészséges alapeszme érvényesül, amely fejlesztésre alkalmas, s amely pályaművekről ezután remélhető, hogy abszolút műbecsű és kivihető tervekké fognak válni.
A pályabiróság, a mely ekként döntött, Ráth György főrendiházi tag elnöklésével állt a következő tagokból: Stróbl Alajos szobrász, a szobrászati mesteriskola tanára, az Országos Képzőművészeti Tanács kiküldöttje, Czigler Győző műegyetemi tanár, a Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület kiküldöttje, Kallós Ede szobrász, a Magyar Képzőművészek Egyesülete kiküldöttje, Kann Gyula építész, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Lotz Károly festőművész, az Erzsébet-emlék végrehajtó bizottság, Radisits Jenő az Országos Magy. Iparművészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Iparművészeti Társulat kiküldöttje; továbbá Bartholdi Frédéric Auguste szobrász, a párisi Société des Artistes Francais alelnöke, Van der Stappen Charles, a brüsszeli királyi szépművészeti akadémia tanára és Schmitz Bruno berlin-charlottenburgi műegyetemi tanár, mint a külföldről meghívott bizottsági tagok, és végül Bezerédi Gyula szobrász és Ujváry Ignác festőművész, mint a pályázók választottjai.
A pályabiróság nyolc ülést tartott. Az elsőn, június 8-án, az elnök a bizottság emlékezetébe idézte, hogy az emlékmű félállítását külön törvény rendelte el és az arra szükséglendő összeg, amennyiben magán-adakozásból ki nem került, már eleve korlátlanul meg van szavazva. E törvény végrehajtásával megbízatott a minisztertanács és egy országos bizottság. A magángyűjtés rövid idő alatt mintegy l.600,000 koronát eredményezett. Az országos bizottság a pályázati hirdetményekben a díjak megítélését jóformán kizárólag művészekből álló pályabiróságra bízta. Ez az egész világon bizonyára az első eset és nagyobbszerű emlékműveknél még seholsem történt. Sőt az országos bizottság még tovább ment és a most lejárt második pályázatra nézve annyira megszorította a saját hatáskörét, hogy kimondotta, hogy csak oly művészeket bízhat meg az emlékmű kivitelével, a kiknek pályaművét a jelen jury feltétlenül műbecsűnek és alkalmasnak ítéli. Beszéde folyamán továbbá fejtegeti az elnök a. pályázat múlt évi s jelen szabályzata közötti különbségeket, melyek között a legnevezetesebb az első pontban foglalt az a rendelkezés, hogy az emlék helyének megválasztása az adott téren belül a tervező művészre bízatik; a harmadik ponté, amely világosan előírja, hogy hány és miféle mintákat és rajzokat szabad bemutatni a pályázó művésznek s végül a negyedik ponté, a mely kiköti, hogy a benyújtandó minták a mellékalakokra és a domborművekre nézve is annyira kidolgozandók, hogy azokból a kompozíció minden részleteiben megérthető legyen. Utal a 9-ik pontnak szigorított és most már feltétlen műbecset és kivihetőséget követelő rendelkezésére. Végül javasolja, hogy a jury mindenekelőtt a szobormű jövendő helyét vegye szemügyre; a következő napokon pedig az egyes jury-tagok egyenkint tanulmányozzák a beérkezett pályaműveket; azután a jury testületileg tartson szemlét fölöttük, amikor is az előadó minden egyes pályamű előtt a műszaki leírást s a költségvetést ismertetni fogja. Egyhangúlag elfogadtatott. Ezekhez képest az elnök vezetésével a jurytagok Budán a helyszínen a Szent György-teret megtekintették.
A június 10-iki harmadik ülésen több jurytag arra utal, hogy a pályaművek között számos oly terv van, amelyekre nézve már az első megtekintés nyilvánvalóvá teszi, hogy azok minden műbecset teljesen nélkülöznek. Óhajtandó tehát, hogy a további eljárás egyszerűsítése érdekében azoknak kiselejtezése előzőleg kimondassák. Ezt méltányolva, elhatározta a jury, hogy a figyelembe nem vehető pályaműveket megjelöli s a további tárgyalásból kirekeszti, aminek azonban egyhangúlag kell megtörténnie. Ehhez képest a jury a termek sorrendjében haladva, egyhangúlag a Keller Albert, Dunaiszky László, Kaiszer Hugó, Gaál István, Sződy Szilárd, Szabó Ferenc, Vas Nep. János, Benkő, Löffler S. és B., Verő L., Andrejka József, dr. Hőgyes Ferenc, Tóth András, Udi András és Biró Ferenc pályázóktól való műveket már most teljesen mellőzendőknek mondotta ki.
A június 11-iki negyedik ülésen az elnök megállapítja, hogy az előzőleg eszközölt kiselejtezés után, a szobák sorrendjét követve, Margó, Popper, Scheer, Fischer, Damkó József, Papp Gyula, Szabolcs Ferenc, Verő László, Füredi Rikárd, Förk Ernő, Fadrusz János, Korb és Giergl, Mátrai Lajos Gy., ifj. Mátrai Lajos, Hikisch Rezső, Maróthi Rintel Géza, Róna József, Leitersdorfer Béla, Teles Ede, Tőry Emil, Bálint Zoltán, Jámbor Lajos, Zala György pályaművei jelentkeztek olyanoknak, amelyek érdemileg tárgyalás alá veendők. A műszaki leírások és költségvetések felolvasása után az elnök a többi még fenmaradó kilenc pályamű tanulmányozásának befejeztével a következő kérdést teszi fel : van-e a jelen pályázat alkalmával bemutatott s tanulmány tárgyává tett pályamű között olyan, amely a pályázati hirdetés 9. pontja ama követelményének, hogy a kitűzött díjak mindegyikét a jury csak oly pályázóknak ítélheti meg, kiknek tervei abszolút műbecsűek és kivitelre alkalmasak, teljesen megfelel, igen vagy nem? Megjegyzendőnek véli egyébiránt, hogy önként érthetőleg a kivihetőség feltétele csak a lényeges dolgokra, nem pedig egyes részletekre terjed ki. Erre nézve elrendeli a szavazást, minden egyes jurytagot külön felhíván. Az ekként megejtett szavazás a következő eredményt adta : A jelzett kérdésre az elnökön kívül, aki nem szavazott, 10 jurytag egyhangúlag nemmel szavazott, Ujváry Ignác jurytag pedig tartózkodott a szavazástól, mert szerinte a pályázati hirdetésnek abszolút műbecset kívánó tétele oly szigorú, hogy a pályázat eredményét illuzóriussá teszi. Az elnök erre határozatkép kimondja, hogy a kitűzött pályadíjakat egy pályaműnek sem ítéli oda.
A június 12-iki ötödik ülésen az elnök megállapította, hogy a jury a megelőző ülésben hozott határozatával a pályázati hirdetményben reá, mint pályabiróságra háramló feladatot sajátképpen teljesítette s csak az lenne még hátra, hogy a pályázati hirdetés 13. pontjában foglalt propozicionális jogát gyakorolja. Miután azonban a végrehajtó bizottság magától érthetőleg döntő súlyt helyez arra, hogy a jury ítélete nyomán a felállítandó emlékmű érdekében teendő további intézkedések tekintetében nagybecsű véleményét is megtudja, felkéri az elnök a juryt, hogy e tekintetben nyilatkozzék. Erre a jury egyhangúlag kimondta, hogy megfelelő pályaművek beszerzése végett szűkebb pályázat volna elrendelendő a következő módozatokkal: a) első sorban hivassanak fel azoknak a pályaműveknek szerzői, melyekben méltánylandó művészi kvalifikáció mellett oly egészséges alapeszme érvényesül, amely fejlesztésre alkalmas, s amelyekről ezután jogosan remélhető, hogy abszolút műbecsű s kivihető tervekké fognak válni. Erre a szűkebb pályázatra megfelelő kárpótlási összeg biztosítása mellett egyenesen felhivassanak, emellett pedig nekik jelen pályaműveik fejében egyenkint 6000 korona utalványoztassék ki. b) Azon pályaművek szerzői, amelyeket a jury a pályázati hirdetmény 13. pontjának alkalmazása mellett díjazásra ajánl, jogosítva legyenek a szűkebb körű pályázaton saját költségükön résztvenni, c) Hasonlókép más figyelemreméltó művészeknek is meg volna engedendő a részvétel. E javaslat részben abban találja indokolását, hogy egyfelől módot keres a jury arra, hogy az oly hivatottságot nélkülöző elemeket kizárja a versenyből, aminők azok a pályázók voltak, akiket a jury kényszerítve volt majdnem tömegesen kiselejtezni, másfelől pedig hogy éppen a jelen pályázaton is okulva, igazán hivatottaknak a résztvételt lehetővé tegye.
Ami pedig a személyi kérdést illeti, a jury részéről egyhangúlag és egyenrangúan, csak a betűrendet követve, az első csoportba soroztatik: 1. Hikisch Rezső, Mátrai Lajos György, ifj. Mátrai Lajos. 2. Margó, Popper, Scheer, Fischer. 3. Telcs Ede, Tőry Emil. 4. Zala György, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos. A második csoportba soroztatik s egyszersmind kárpótlás címén 4000 koronával való díjazásra ajánltatik: 1. Damkó József, Papp Gyula és Szabolcs Ferenc. 2. Fadrusz János, Korb és Giergl. 3. Maróthi-Rintel Géza. 4. Róna József, Leitersdorfer Béla. Ily tiszteletdíj engedélyezésére még Füredi Rikárd és Förk Ernő tervezete is egyesek részéről javaslatba hozatott, de a javaslat titkos szavazás útján, amelyben az elnök részt nem vett, hét szavazattal három ellenében elvettetett.
A június 13-iki hatodik ülésen a külföldi jury-tagokat felkérték a második csoportbeli művekre kiterjesztett írásbeli véleményük bemutatására. Az elnök meleg szavakkal búcsúzik a távozó Bartholdi jury-tagtól, a mire Bartholdi búcsú-beszédében ékes szavakkal méltatta azt az ideális művészi törekvést és hazafias irányt, mely a pályázatot jellemzi. Egyben hangoztatta, hogy ritkán tapasztalt pályázat alkalmával olyan pártatlanságot és a művészek közt oly egyetértést, a minőt az Erzsébet-emlék pályázatnál a juryben társai tanúsítottak.
A június 14-iki hetedik ülésen az elnök bemutatja és felolvastatja a kiküldött szövegező bizottságnak munkálatát. Egyhangúlag határoztatik, hogy a jurynek a további teendőkre vonatkozó véleménye kapcsában a végrehajtó bizottsághoz a figyelembe vett egyes művekről a következő bírálat terjesztessék elő:
Első csoport:
Margó, Popper, Scheer, Fischer. Pályaművüknek határozott előnye a teljes összhang a szobrászati és építészeti részek között. Szobrászati részében finom művészi érzés nyilatkozik meg. E mellett a főalakban és elhelyezésében a monumentális hatás sem hiányzik. Ezekkel az előnyökkel szemben áll az, hogy a pályaterv síremlékre emlékeztet és elhelyezése magán a téren sikerültnek nem mondható.
Mátrai Lajos Gy., ifj. Mátrai Lajos, Hikisch Rezső. Pályaművük főérdeme: átgondolt, eredeti, nagyszabású arkitekturájuknak monumentális hatása, bár a diadalívnek a kupolával tervezett összekapcsolása így sem szerencsés ötlet. Ellenben a szobrászati rész oly sok kívánni valót hagy hátra, hogy a jurynek aggodalmai vannak, vajjon a szobrászok képesek lesznek-e a kellő mértékben hozzájárulni az emlékmű fejlesztéséhez.
Telcs Ede és Tőry Emil. Pályaművüket ezúttal is a távolból hatásosan érvényesülő forma jellemzi, úgyszintén az arkitekturába jól beilleszkedő szobrászati rész, noha az arkitektura kiképzését illetőleg nem emelkedik a múlt évi pályaterv művészi színvonalára. Helyeselhető, hogy magyar diszítő-motivumokat választott, de ezek aránytalanul nagyok. Az emléknek a Duna felé tekintő oldala nincs kielégítően megoldva. A hegyoldal kiképzését célzó lépcsőzetes terrászos följárat pedig túlságosan érvényesül a tulajdonképpeni emlékmű bölcs mérséklettel tervezett tömegéhez képest. Sokkal érettebb a finoman átérzett és szépen megmintázott életteljes szobrászati rész, amelynek azonban kissé genre-szerű volta esik kifogás alá, ami első sorban a fő-alaknál jut kifejezésre, annak hátrányára.
Zala György, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos. Pályaművük a tervező művészek előkelő alakító képességéről tanúskodik, ámbár e munkájuk a maga egészében a múlt pályázat alkalmával bemutatott tervhez képest nem tüntet föl haladást. Elismerést érdemel a főalaknak az a változata, amely magyar öltözetet visel. Megfelelő a főalak aránya is az architektúra méreteihez viszonyítva. A két oldalára elhelyezett csoportozat ellenben úgy a főalakhoz magához, mint az arkitekturához viszonyítva, túlnagy. Kifogás alá esik az emlékműnek három, majdnem egyforma tömegre való fölosztása. A kétoldalt látható körszelvény alakú oszlopsor sajátképpen dekoratív jellegű, több nézetből kedvezőtlenül metszi át a középső tömeget, ami által amúgy is nyugtalan sziluetje még zavarosabbá válik. A túlsók oszlop és pillér monoton hatású. Általában ahhoz, hogy az emlékmű hasson a távolból, az architektúrának jóval nagyobb méretekkel és tetemesen egyszerűbb sziluettel kellene bírnia.
A második csoportba sorozná a zsűri s egyszersmind kárpótlás címén a pályázati hirdetmény 13. pontja értelmében négyezer koronával való díjazásra ajánlja a következő művészek pályaműveit:
Damkó József, Papp Gyula, Szabolcs Ferenc. Száraz és sablonos pályatervükben a jury bizonyos műbecset annyiban talál, hogy alaprajza világos elrendezésű és a lejtő felé tervezett rész kiképzése használható eszmét foglal magában.
Fadrusz János, Korb és Giergl. Pályatervüknek lényeges hiánya, hogy az építészeti rész a szobrászatival a kellő szerves összefüggést teljesen nélkülözi. Maga az architektúra esetleg alkalmazható volna valamely középületnél mint homlokzat, de korántsem emlékműnél. Az architektúrának nagy tömegei teljesen elnyomják a szobrászati részt. Meg nem érthető az eszmei összefüggés az ülő főalak és a háta mögött látható csoport között. A főalak, mint szobrászati alkotás sem kielégítő. Szerencsés gondolatnak tartja a jury, hogy a művészek az ormot hatalmas arkitekturával szándékoztak koronázni, viszont pedig a főalaknak intim helyet kivannak nyerni a hegy lejtőjén.
Maróthi Rintel Géza. Igénytelenséggel föllépő műve részleteiben komoly törekvésre és finom dekoratív érzékre vall.
Róna József, Leitersdorfer Béla. Pályaművük architektúrájának stílusa nem kiforrott, tömegei szertelenek, az arányok tévesek. A művészek maguk is érzik, hogy a főalak csoportja nincs szerves összeköttetésben a hátulsó óriás mérvű és különállóan szobrászilag is díszített építészeti részszel, mert a középcsoportot önállóan, mint emlékművet változatképp a tér közepére is tervezik. Mindazonáltal egyes mellékcsoportoknak szobrászati becse megokolja a pályázati hirdetmény 12. pontjának alkalmazását.
Befejezéskép a jury egyhangúlag még a következő észrevételeket ajánlja a végrehajtó bizottság figyelmébe : 1., több pályaműben a sikló el van fedve, ami által az emlék hatására is befolyással bíró merev, kellemetlen vonal megszűnik; 2., ha, a mint legtöbb részről történt, az emlékmű az alagút tengelyében terveztetik, az esetre a közforgalmat és a hozzáférhetőséget megnehezítő közelségbe juthat az emelendő miniszterelnöki palotához, miért is úgy a palota építésénél, mint az emlékmű tervezésénél e visszásság elhárításáról gondoskodni kell.
A nyolcadik és utolsó ülésen az elnök bejelenti, hogy Van der Stappen jury-tag elutazván, a maga részéről is köszönetet mond az iránta minden oldalról tanúsított szívélyes és rokonszenves fogadtatásért. Kiemeli, hogy a pályázat színvonala s a pályázó művészek áldozatkészséggel párosult hazafias munkálkodása ő reá is mély benyomást tett, valamint az a páratlan egyértelmű eljárás, melyet a jury részéről annak munkálkodása egész tartama alatt észlelt. Kallós Ede jury-tag indítványára a jury jegyzőkönyvi köszönetet szavaz Ráth György elnöknek, mint a ki fáradhatlan buzgalommal pártatlanul s a legnagyobb tárgyilagossággal vezette a jury szövevényes tanácskozásait. Elnök megköszönvén a jury bizalmának e nyilatkozatait, ama meggyőződésének ad kifejezést, hogy bár a díjak ezúttal sem voltak kiadhatók, a jelen pályázat éppen nem tekinthető meddőnek, mert a főcélt szem előtt tartva, a díjak kiadása tényleg csak alárendelt kérdés, a fő az, hogy a megdicsőült királynéhoz méltó emlék létesüljön, amihez a jelen pályázat mindenesetre egy lépéssel közeledett, mert több fejleszthető pályatervet hozott felszínre, s immár nyilvánvaló, hogy a pályázó művészek újabb beható tanulmányozás nyomán megfelelő emléket lesznek képesek teremteni, holott a múlt évi pályázatban inkább csak eszmék versenyeztek egymással.
Ha a haladás nem felötlő, úgy ennek oka az, hogy a művészeknek most már a vázlatossággal kapcsolatos elevenség hatásáról le kellett mondaniuk és a programmszerűleg követelt precízebb kidolgozás szélesebb teret adott a kritikának. Tény továbbá, hogy a művészek különösen a főalak mintázásánál most már a fejlettség oly fokát mutatják, amilyent nem igen szoktunk pályázatokon látni s amelynek eléréséhez más körülmények közt a megbízás kiadása után évek szükségesek. Egyébként is a kitűzött feladat a legnehezebbek közé tartozik nemcsak eszményi tartalmánál, hanem azért is, mert oly alkotás kívántatik:, mely egyfelől elhelyeztetésénél fogva messzire ható, és a két városrész látképébe harmonikusan beilleszkedő monumentális tömegeket tüntessen fel, másfelől a királyné alakjára nézve a csendes áhítatos szemléletre nyújtson módot, tehát látszólag ellentétes két szempontot forrasszon össze. A magyar művészet megelégedéssel tekinthet munkálkodásának szemünk előtt levő eredményeire, amelyekben nemes ambíció s a feladat komolyságának teljes megértése hazafias lelkesedéssel szövetkezett, a részletekre is szeretettel kiterjeszkedve. Hiszi, hogy a jury által javasolt úton haladva, most már bizton számíthat a nemzet az Erzsébet-emlék tekintetében táplált vágyainak teljesülésére.
 
Forrás: Művészet, 1903. 4.sz. 275-288.p.
 

A mappában található képek előnézete Második pályázat